Portia Nelson Önéletrajz öt rövid fejezetben írása nyomán.
Az amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő és író, ráktúlélő Portia Nelson 4 évvel a mellrák legyőzése után publikálta mérföldkőnek számító könyvét, a There’s a Hole in My Sidewalk: The Romance of Self-Discovery (Egy lyuk van a járdán: Az ön-ismeret romantikája) címmel, mely leghíresebb költeménye, az Önéletrajz öt rövid fejezetben rendkívül népszerű szöveg lett az önsegítő csoportokban is.
Az írás nagyon találóan érzékelteti az önismeret folyamatát, azt, hogy hogyan vagyunk jelen saját történeteinkben, milyen tudatossággal és önreflexióval vagyunk képesek rálátni a velünk történtekre (általában) az eltérő önismereti szinteken, de megmutatja a fejlődés és gyógyulás folyamatát is! A példák jól bemutatják, hogy milyen fázisokon megyünk keresztül amíg változunk és fejlődünk, de hogy a végén bármilyen gödörből ki tudunk önállóan is mászni, mert az önismeret útján haladva egyre tisztábban merjük meglátni a valóságot.
Azért briliáns képe a történet a terápiás folyamatoknak is, mert így haladunk a feldolgozással is. Sokszor időbe telik, mire készen állunk szembenézni a saját életünkben játszott szerepünkkel. Amikor még nem vagyunk készek meglátni saját szerepünk a történtekben, akkor még úgy érezzük “nem tehetünk róla”, hiszen “a dolgok csak úgy megtörténnek velünk”. Áldozatok vagyunk és nem vagyunk hatással az események menetére, nem mi okozzuk azokat és nem is értjük, hogy miért történik meg az velünk újra és újra. Természetesen direkt módon valóban nem tehetünk róla, szándékosan (általában) nem okozunk magunknak rosszat, tehát nem áldozat-hibáztatás amikor azt mondom, hogy de az események magját valamikor egyszer mi ültettük el. Általában persze nem tudatosan tettük, sokszor nem egyértelmű hogy mikor és miért, vagy nagyon korai életszakaszban történt, de nem véletlen, ami van. Valamiért “pont velünk” és “pont az történik”, amit újra és újra át kell éljünk. Sokszor ugyanaz a történet különböző területeken is lejátszódik, kicsit lehet máshogy, más szereplőkkel és díszlettel, de ugyanaz lényegében; cserbenhagyás, bántalmazás, figyelmen kívül hagyás, megalázás, valamilyen veszteség ésatöbbi, lehet az akár egy barát, munkahely, vagy egy partner elvesztése, sok variáció lehetséges egy témára.
Aztán elkezdjük meglátni az ismétlődéseket, elkezdenek zavarni minket, hogy “már megint ugyanott vagyunk”, és amikor elegünk van abból, hogy ismét ugyanabban a gödörben ülünk, akkor elkezdjük meglátni a gödröt, mielőtt beleesünk. Még mindig beleesünk, de már van szemünk látni hogy mi történik velünk, tudatossá válunk és elkezdünk felelősséget vállalni a tetteinkért. Ez a legnagyobb fordulat, amivel meg lehet egy rossz mintát változtatni, mert ezután már tudunk úgy dönteni, hogy nem esünk megint le. Látjuk ami jön, és tehetünk ellene.
Majd végül szabadok leszünk új utcát választani.
Legalábbis az adott kontextusban… 🙂
Mert ezek az önismereti fejezetek különbözőek az életünk egyes területein, más-más folyamatunkban más-más szinten vagyunk benne. Nincs egy általános, önmegvalósításunk “terápiás értékelése”, hogy aki már sok éve foglalkozik önismerettel az már minden gödröt garantáltan messziről elkerülhetne. Mindenkinél témánként eltérő megvalósítási szintek lehetnek.
Ez a jó hír: kevés a megszabadult és megvilágosodott mester közöttünk, mondhatni ez a normális, hogy az életben folyamatosan tanulunk és fejlődünk. Mert Bert Hellinger szavaival élve “minden gyógyulni akar“. Nekünk “csak” az a dolgunk, hogy megyünk az utcákon és hagyjuk történni a gyógyulást.
