Este elalvás előtt a cipőkön gondolkoztam. Nem annyira a cipő-vásárláson, bár azon is, de akkor inkább csizma és a gyereknek kell (🤐) hanem hogy mennyire jól lehet okosnak lenni a más dolgában, milyen könnyű ítélkezni…

Aztán amikor megkapom én is tök ugyanazt a cumót…!

Ez most arról jutott eszembe, hogy vért izzadok az új honlap szerkesztésével, pedig pár hete még határozottan állítottam, hogy ez milyen könnyű. De a ‘ki a rossz anya’ történetet se ugyanúgy láttam még 9 éve, nem is értettem anno a boltban a gyerekes nőket, hogy nem képesek egyszerűen csak elmagyarázni a gyereknek, hogy “nem” és ennyi, a gyerek értelmes, megérti, téma lezárva. Aztán lett egy fiam. Majd még egy. Majd egyszer csak mi is elmentünk a boltba….

Van az a közmondásunk, hogy más szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem, na ez néha nagyon igaz. A másikat fikázni sokkal könnyebb, mint belátni, hogy néha nehéz, és emberek vagyunk, hibázunk. De amit még tapasztaltam, hogy olyanra is durván véleményt alkotunk, amire vagy rá se látunk rendesen, mert nincs is elég infónk a teljes kép megalkotásához – márpedig szerintem sosincs elég, még akkor se ha azt hisszük ismerjük a helyzetet, hisz annyi út van eljutni ugyanaddig, és senki nem érezheti ugyanúgy mint ahogy én, nem lát bele a gondolataimba, így honnan is tudhatná pontosan a teljes képet… – vagy fogalmunk nincs mit beszélünk mert soha nem történt még velünk olyan! Márpedig tudjuk, elképzelni egészen más, mint megélni! Erre mondjuk, hogy a hóhért akasztják? Biztos neki is voltak elképzelései milyen lehet egy fulladásos halál, de azért ott lógni, hát az már tényleg neki is fáj…

Ma már igyekszem óvatosabb és tudatosabb élni és nem olyan durván okosnak lenni, mint pár éve, de időről időre azon kapom magam, hogy még mindig belecsúszok. Ezt könnyű, ezt így csináld, nem értem miért olyan nehéz neki dönteni, mit nem bír megtenni azon, hogy kirúgja őt, hogy bírja ennyire elhagyni magát a betegségben, miért olyan nehéz neki megbeszélni a párjával és boldogan élni amíg meg nem halunk… Bár ilyen szép és könnyű lenne minden, nem? 🙃 Egyrészt az ego nagyképűen szereti elhitetni, hogy én jobb vagyok és jobban csinálom, ami nekem nem megy az nyilván sokkal nehezebb, mint a másiknak ugyanaz, ami neki pont annyira nehéz. Ennek bedőlnöm azért butaság, mert nincs olyan, hogy kis tanulni való, ami nehézséget kapunk, azt pont azért teremtjük magunknak mert azt kell megfejlődnünk. Másrészt, és ezt meg kéne végre tanulnom, nem tudom milyen a puding amíg nem kóstoltam, és nem kínálgathatom, hogy egye már meg bárki is mert azt milyen könnyű megenni és milyen jól lesz tőle az ember. 🍮

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Explore More

A nagy Kalap

February 7, 2018

Mind egy közös nagy kalapban vagyunk, amit úgy hívnak: Sorsközösség Ma megismertem egy “eset-állítást” Peter Orban könyvében, az illetőt és a Sorsát állították fel. Annyira megérintett, mozdulatlanul olvastam. Megrázott, milyen

Hogyan hat a családállitás a hétköznapokra

November 14, 2017

Hogyan hat a családállitás a hétköznapokra Szóval akkor, hogy mi is történt velem amióta tele sértettséggel és megbántottsággal elindultam a képzésre? Hát hazajöttem, nagyon erős kapcsolódások és mély munkák után, megnyugvással,

Az étellel nyugtatom, szeretem, és kényeztetem magam.

May 16, 2023

Folyamatainkban saját magunk és saját helyzetünk korrekt értékelése néha nehéz; sokszor túl borúsan látunk dolgokat, és van, hogy elfelejtjük értékelni ami jó (akár az elért, akár az életünkben adatott jót),